Szabóné Ferencz Zsófia vagyok, kétgyermekes édesanya, sportrehabilitációs tréner, gyermek mozgásfejlesztő, gyógymasszőr, diplomás szerint pedig közgazdász, másod diplomám szerint marketing szakember.
Magánéletem és hivatásom élményeit, tapasztalásait összegyúrva biztosítok egy olyan egészség-, és szépségápoló szolgáltatáscsomagot neked, mely során azt érzed, Te vagy a nap fénypontja, az a pár óra, amit együtt töltünk csak rólad szól, mely révén a további napod sokkal energikusabban, magabiztosabban, és ezáltal sikeresebben fog folytatódni.
Mindig is nagy álmodozó hírében álltam, bár az esetek nagy többségében a környezetemnek meglepetést okozva valóra is váltottam azokat…
Mára már csak egy álom maradt, a TE ÁLMOD, pontosabban annak megvalósításában való segítségnyújtás!
2010.07.13-án megszületett kislányom, aki fogyatékossággal élő kiscsaj. A vele történtek miatt sajnos, nagyon sok stressz ért, és vélhetően ennek köszönhetően kialakult a PAJZSMIRIGY ALULMŰKÖDÉS és az IR. ELhíztam, nem kicsit, nagyon… stresszevő is lettem, ettől volt pici boldogságérzetem, az agyamat „leszedálta” a kaja. Borzasztóan néztem ki. Kövér is voltam, az arcom is nyúzott volt, sokkal inkább kinéztem egy lestrapált robotnak, mintsem egy fiatal nőnek. Mind-e mellett, lányom hosszú éveken át tartó hordozásától, mivel mozgása is el van maradva a korosztályától, lumbágó alakult ki.
Akkor, még egyedül álló anyaként, túl a mindennapi küzdelmeinket, közgazdász diplomát szereztem, párhuzamosan TB-, és Bérügyi szakelőadó lettem, majd utóbbi szakmában el is helyezkedtem. Tipikus „irodista” lettem, melyet nem is éreztem magaménak, így hát beiratkoztam egy edzőképző iskolába, és itt kezdődött a valódi segíteni akaró énem kibontakozása. Megannyi továbbképzést elvégeztem, mely a gerinctréning, sportrehabilitáció témaköréhez kapcsolódott, és elkezdtem dolgozni.
Ennek révén elkezdtem stabilizálódni kicsit lelkileg, be is köszöntött a szerelem az életembe, mára már férjemként említendő férfi, és megszületett közös kisfiúnk is.
Mind ezt a tapasztalás mind magánéletemben, mind a munkám során egybegyúrtam, és megnyitottam Újpest-Központjában a saját fitness-, és masszázsszalonomat, ahol nyugodt körülmények között tudom elősegíteni vendégeim egészségfejlesztését.
Köszöntelek tehát oldalamon, és várom, hogy elkezdődjön egy közös út, ahol segítek megvalósítani az álmaidat, ahol nyugalomra, békére, és törődésre lelhetsz. Vedd fel velem a kapcsolatot még ma!

Közgazdász, Kereskedelem és Marketing BA-Óbudai Egyetem
Marketing MSC-Budapesti Metropolitan Egyetem
Társadalombiztosítási és Bérügyi Szakelőadó-Soter Line Oktatási Központ

Active Ageing Instruktor-IWI
SMR (self myofascial release) a sport- és mozgásszervi rehabilitációban-Feövenyesi Akadémia
Életmód-, és Táplálkozási Tanácsadó (Level 1-2)- Weider Professional Fitness Trainer
Sporttáplálkozás és Teljesítményfokozás- Weider Professional Fitness Trainer
Gerinc és Fitness Workshop-Bene Máté GerincAkadémia
DOSB Rehabilitációs Tréner- Physiovit Nemzetközi Oktatási- és Terápiaközpont
GTA-Gerinctréning Alternatívák-ART Edzőképzés
Stability Workout Instruktor-Fitness Akadémia
Funkcionális tréning-IWI
GFlex Alapképzés-IWI
Fitness Instruktor-IWI
Magyar Mozgáskotta Módszer- Magyar Gábor
Komplex Mozgásfejlesztés-KMT Akadémia
Montessori alapú pedagógiai módszertan-BMM
Gyermek Fitness Oktató-IWI

Rehabilitációs Terapeuta/ Gyógymasszőr - Papnnon Kincstár
Nyirok masszázs I-II.- Feövenyessy Akadémia
Keleti SPA Facelifting Arcmasszázs- GB Beauty
Frissítő és relaxáló talpmasszázs- Bessimeon Központ
Cellulit masszázs- Wellness Oktatási Stúdió
Kismama masszőr-Nemzetközi Masszázsakadémia
Triggerpont kezelés a komplett rehabilitációért- Perfect Movement Mozgásközpont
Hegkezelés a komplex rehabilitációért- Perfect Movement Mozgásközpont
Kinesiology-taping kismamáknak- Feövenyessy Akadémia
Frissítő-, lazító masszőr (svédmasszázs)-Esse Egészségközpont
Népi gyógymódok (köpöly, moxa, testgyertya)-Esse Egészségközpont
Babamasszázs-BBMM
Proproiceptiv Physiotape Professzionális Tapeing- Physiovit Nemzetközi Oktatási- és Terápiaközpont
Fascia Release Terápia- Physiovit Nemzetközi Oktatási- és Terápiaközpont
Dorn terápia és Breuss masszázs- Physiovit Nemzetközi Oktatási- és Terápiaközpont

Szemöldök styling és szempilla lifting-IBrow
Sminkes és szempillaépítő-MyMove Kft.